eva-horvath.blogspot.com

2012. február 25., szombat

Kire számíthatunk az életben?

Kire számíthatunk az életben? - ezt a kérdést mindenki felteszi így vagy úgy magának.A válasz gyorsan megszületik az emberek agyában. Rögtön rávágják, hogy gyerekeimre, férjemre, felségemre, barátaimra. Ez mindeddig rendben is volna, de a dolgok nem így működnek az életünkben. Egy barátság erősségét mindig a kialakult negatív megmérettetés mutatja meg.

Társra támaszkodni bármi féle téren téren nem igazán szerencsés dolog. Ha a párunkra támaszkodunk, akkor őt korlátozzuk a szabadságában és gyakorlatilag a másik társ megoldhatatlan gondjaival, terheivel, megfojtjuk őt. Arról nem is szólva, hogy ez nem szerelem, szeretet, ha egyszerűen támaszkodás. Mindig a másiktól várjuk el, hogy helyettünk, mindent megcsináljon, elvégezzen, megoldjon. Még a másik fél csak ül a babérjain,és teng-leng az életben. A gyerekekre támaszkodni megint a legnagyobb hülyeség, mert a gyerekek már 14-15 éves kor után lassan a saját életüket fogják élni. Az ember az életben mindig csakis önmagára számíthat.

Az élet amúgy minden ember életében hoz olyan élethelyzeteket, amelyet neki saját magának kell megoldania. Nem számíthatunk senkire csak a saját magunk erejére, kitartására. Vagy azért, mert egyedül élünk, vagy a gyerekek távol élnek, és nincs idejük a szülő problémájának a megoldására. Mostanság ez a hozzáállás a jellemző. Támaszkodni. azért is veszélyes dolog, mert mi van, ha a támaszték egyszer csak eldől. És akkor, mi történik? A támaszkodó személy ottmarad egy száll egyedül, magába roskadva, a megoldhatatlan problémák halmazával. A barátságok stabilitását is egy-egy váratlanul kialakult élethelyzet határozza meg. Például egy váratlan betegség, baleset esetén ki az a barát, akire "számíthatunk", mert azért van, hogy szükségünk van a másik ember segítségére.

Régóta tudom, hogy én csak magamra számíthatok. Igen ám, de a hat héttel ezelőtt történt balesetem még jobban megerősített ezen életszemléletemen. Tény, hogy két-három személy szívesen segít, ha szükségem van rá, de az ellenkezőjét is megtapasztaltam. Amikor a segítség elhárítása mindig kifogások gyártásába sarkallik, akkor elgondolkodtató, hogy miért is keres az ilyen ember állandó kifogásokat. Az ilyen típusú ember nem érdemli meg a másik fél barátságát. Mert mindig a negatív megmérettetés mutatja meg, hogy ki milyen ember is valójában. A balesetem első percétől kezdve megcsináltam a házimunkát. Mosogatás bal kézzel, teregetés, főzés, súrolás. A porszívózásba segített be egy kedves ismerősöm, és a bevásárlásba egy másik ismerős. Majd egy-két hét után már ment az ágynemű húzás, viráglocsolás, portörlés, és szépen minden kialakult. Most ott tartok, hogy porszívózok, bal-jobb kéz használattal, de megy. Próbáltam úgy csinálni mindent, hogy csak a legszükségesebb munkák elvégzésével terheljen a másik embert.

Az élet ezzel az esettel olyan próbatétel elé állított, hogy valóban képes vagyok arra, hogy csak magamra számíthatok az éltben. És rávilágított olyan helyzetre, hogy kik, azok az emberek, akikre szükség esetén számíthatok és kik azok, akikre nem. Az élet mindenre kínál alternatívákat.
Tény: Hogy az ember csakis önmagára számíthat, bármi téren. Nekünk kell mindent megoldanunk és nem a másik félnek, Legyen szó férjről, feleségről, gyerekekről. A mi problémánk a mi életünk, azért kapjuk, hogy a lehető legjobban megoldjuk azokat.

Nincsenek megjegyzések: