Ennek az állapotnak a megléte számos tényezőre vezethető vissza. Van a birtokló szeretet, amely arról szól, hogy a szülő nem akarja elfogadni, hogy a gyereke felnőtt és maga mellett akarja tudni, hogy bármikor támaszkodni tudjon rá. Aztán ott van az emberi gyávaság, befolyásolhatóság, félelem az újtól, önbizalomhiány, hogy nem merünk új dolgokba bele vágni. Na, és ne feledkezzünk meg a leglényegesebb dologról sem, ez pedig az anyagiak. Ahhoz, hogy önálló életet tudjon bárki kezdeni fontos az önálló kereset, lakás megléte. Az önálló lakás megszerzéséhez pénzre van szükség. De egy fiatal még 30-40 évvel ezelőtt sem keresett annyit, hogy saját lakásra tegyen szert, hacsak a szülők meg nem teremtették annak az anyagi feltételét. Mára ez az illúzió is egy álom maradt.
Akkor tehát marad a szülőkkel való együttlakás, főleg ha egyedülálló személyről van szó. Ez pedig állandó konfliktushelyzeteket szül gyerek és szülő között. "Kanál sincs csörrenés nélkül"- tartja a szólásmondás. Minden aprónak tűnő galiba olaj lesz a tűzön. Nézzünk egy egyszerű példát! Télvíz idején, amikor hideg van az anya azt mondja a felnőtt lányának, fiának.- Vegyél fel meleg sapkát, öltözz melegen! Máris van egy ok, hogy konfliktus alakuljon ki kettejük között. Mert mit válaszol a gyerek erre? Ne szólj bele a dolgaimba! Felnőtt ember vagyok, tudom, hogy hideg van! Kérdeztem tőled, hogy vegyek-e sapkát. És aztán szó, szót követ és máris az apró semmit mondó dologból lesz nagyobb volumenű konfliktus.
Azért van néhány dolog, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az egyik tény: Hogy mindig kettőn áll a vásár, tehát van vevő és eladó. A másik pedig: Az okoskodás. Ezen képességet azon emberek használják, akik iskolázottak, felsőfokú végzettséggel bírnak. Ők gyorsan megmagyaráznak dolgokat, erősnek, bátornak látszanak, de csak látszólag. Mert belül gyávák, gyengék, remegnek, mint a kocsonya. És nem utolsó sorban fogadjuk el ezt a helyzetet, amelyben éppen benne van az egyén, és csak változtasson az életén. Az apró csipri-csupri dolgokra nem is feltétlen muszáj reagálni. Ebből semmi jó nem származik.
Korábban már írtam arról, hogy nekem is sok konfliktushelyzetem volt az apámmal az anyám halála után. Most már tudom, hogy én is hibás voltam, mert a konfliktushelyzetet, ahelyett, hogy megoldottam volna, inkább a visszabeszélés módszerét választottam. Indulat pedig, indulatot szül. Nyugodtan, higgadtan jobb kezelni a konfliktust. Pár óra elteltével, amikor lecsillapodnak a kedélyek, rétérhetünk a megbeszélésre. Valahogy így! Apa, anya, nekem, amit mondtál, tettél nagyon rosszul eset. Máskor ilyet ne próbálj tenni, mert akkor ilyen-olyan következményeket fogok felállítani. De csak akkor, ha ezt következetesen be is tartom, és nem csak dumálok. Ez a módszer eredményre vezet.
Van még valami, amelyet talán a legfájdalmasabb megtenni. Megmondani a szüleinknek a szemébe a negatív tulajdonságaikat, amelyek minket bántanak. Úgy, hogy közben ne érzékenyüljünk el, ne rezzenjen meg az arcunk, és később ne legyen lelkiismeret furdalásunk.
Nagyon fájdalmas, kemény dió, ezért is nem teszik meg sokan, mert félnek. A szülő felfog háborodni, de nem baj. Majd elgondolkodik és megbékél. A mi szívünkről pedig egy nagy kő fog leesni. Ajánlom ezt a módszert mindenki figyelmébe. Igaz fájni fog, de később már leginkább az előnyeit fogjuk élvezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése