Az emberi agy vagy más néven az egó nagyban befolyásolja a tetteinket, gondolatainkat. Így van ez a felelősségtudattal is. Az ego mindig mindig mást tesz felelőssé a saját hibáiért, gondjaiért, problémáiért. és mindig kifogásokat keres. Soha nem azt mondja, hogy az adott szituációban én X X vagyok a hibás, hanem gyorsan elkezd hárítani. Hibás az anyám,apám, férjem. gyerekem. főnököm, társadalom, a kormány, a politika és folytathatnánk még a felsorolást. Ez a viselkedés mód pedig napjainkban egyre szembetűnőbb. Az ember képes a saját tehetetlenségéért, elrontott életéért, szegénységéért is másokat hibáztatni. Pedig az ember csak a saját magán tud változtatni és javítani az életvitelén. Ezzel ellentétben a felelősséghárító ember azt tartja magáról, hogy ő semmit nem tehet azért, hogy az élete így alakult, és gyorsan elkezd kifogásokat gyártani, Ezt ugye a legkönnyebb. Minél okosabb egy ember annál gyorsabban tud kifogásokat gyártani, visel egy álarcot, amely a külvilág felé azt vetíti, hogy minden rendben, csak az olyan ember, aki fejlett érzelmi intelligenciával rendelkezik az beletát a másik lelkébe és látja, hogy nem az van belül, ami kívül. Így elindulnak az állandó önbecsapások sorozatai.
De amikor az ember veszi magának a bátorságot és elkezdi kimondani, hogy igenis én vagyok a hibás a döntéseimért, gondolataimért, szavaimért. És amit tettem az mind, mind csakis az én felelősségem, és nem a másik emberré. Az életemen én tudok csak változtatni bármilyen területen. A szegénységet én tudom megváltoztatni, épp úgy nem szeretem éltemet is én tudom csak rendbe rakni. Amikor ezen felismerések tudatosulnak az agyban, akkor egy érdekes dimenzió kezdődik el. Egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy valami csodálatos dolog történt vele. Már nem is látja a helyzetét olyan keservesnek, siralmasnak mint korábban, és teljesen másként látja az öt körülvevő problémákat. Fogalmazhatok úgyis, hogy az egót kikapcsolja az ember és csak a lelke irányítja a tetteit, cselekedeteit. Állítom ez egy nagyszerű érzés.
Az az ember, aki hisz, (most nem vallási értelembe véve). az azt mondja, hogy boldog vagyok, így ahogy vagyok. Örülök annak, amim van. Ellenben a politika mást diktál. Az azt mondja, hogy juss fel a csúcsra. Több legyél, mint bárki más. Ha kell a céljaidat úgy érd el, hogy akár másokat is eltapossál csak te magad érvényesüljél. Épp ezért az egó állandóan dolgozik és mindig talál magának célokat, többet és még többet. Végül eljut oda, hogy irreális terveket sző, amelyen megvalósíthatatlanok. Nekem személy szerint hidegrázásom van az olyan politika képmutatástól, amikor a politikusok azt mutatják, hogy milyen mélyen vallásos, hívő ember vagyok. Közben azt mutatják, hogy mindenkit el kell taposni, ha bármit el szeretnél érni az életben. Ez pedig szöges ellentéte a hívő ember gondolkodásmódjának. Úgy vélem, hogy egy politikus az nem lehet egy személyben vallásos is, mert az álszenteskedés.
A környezetemben számos olyan embert ismerek, akik állandóan felelősséghárítással terelik el a felelősségüket a saját gondjukról, bajukról. Ezért persze állandóan elégedetlenek, és mindenkit hibáztatnak mindenért. Még abba is belekötnek, hogy süt a nap vagy nem süt a nap.
Amikor pedig érezzük, hogy az agyunk nem diktál folyton-folyvást, akkor szabadnak érezzük magunkat. Ez a szabadság érzése pedig megadja azt lehetőséget, hogy választhatok, az enyém a választás lehetősége, És ne mindig a vágyaim irányítsanak, hanem az érzéseim. Az nem jelenti azt , hogy ne legyenek vágyaim, csak azt nem szabad hagyni, hogy bárki a vágyai rabszolgájává váljon.
Képforrása:pixabay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése