Sokszor az a legnagyobb baj, hogy nem járunk nyitott szemmel, és úgymond vakok vagyunk. De vajon mi hozza létre ezt a vakságot magunkba? Ezen esetben is, mint minden másban a félelmeink, gyávaságaink játszanak szerepet. Nem akarjuk észrevenni az adott élethelyzetünket, hibáinkat, amelyben nyakig benne vagyunk. Pedig a megoldás lehet, hogy csak karnyújtásnyira van tőlünk. Félünk, hogy mi történik, mi lesz a dolgok következménye. Épen ezért a szemünket soha nem nyitjuk ki, hanem mondhatjuk úgy is, hogy csak félig tartsuk nyitva a szemünket. Valami olyan érzés ezt, mint amikor reggel felkel az ember álmosan és nem bírja teljesen kinyitni a szemét. Csak hunyorog. Amikor azonban az ember elkezd fejlődni, mert keményen megdolgozik érte, akkor egyszer csak azt veszi észre, hogy lát és kinyílt a szeme. Észrevesz olyan hibákat, bajokat, gondokat, problémákat, amelyek mellett korábban csak úgy elment és fel sem tűntek neki ezek a jelenségek. Amikor azonban elkezd látni, az addig "vak" ember, akkor fájdalmat érez a szemében, mert hirtelen minden megvilágosodott a szeme előtt, még az is, ami korábban sötétnek tűnt.
Ezt a folyamatot én is átéltem, amikor jöttek a változások. Borzasztó fájdalmas dolgokat él át az ember. Majd felteszi magának a kérdést. Vajon miért nem vettem észre ilyen baj volt az életemben? Miért is nem akartam meglátni mindezt? És, amikor már tisztán lát az ember, akkor azt mondja magának.- Azért nem vettem észre a bajokat, gondokat, mert féltem, és gyáva voltam. De most már látom a megoldás kulcsát, és legyőzöm a félelmeimet és a gyávaságomat is, de nem csak ezen a napon, hanem minden egyes napon. Ha ezt az állapotot is eléri az ember, akkor tovább lép a fejlődése útján. Visszamegy a saját énébe több évre-évtizedekre. Keresve a megoldásokat, hogy ezt vagy azt a problémáját mi okozta. Majd később ugyanezt megteszi a szülei és nagyszülei életében is. Ezek után pedig nagy felismerések veszik kezdetüket. Az illető ember rájön, hogy sok mindent a saját szüleitől tanult el. Ők pedig szintén a saját szüleik példáját követék évtizedeken keresztül. És ez a folyamat így megy generációról-generációra, amíg valaki ki nem nyitja a szemét és nem kezd el változtatni a dolgain. Ezt a saját életemben néhány éve tapasztaltam meg. És arra is rájöttem, hogy miért álltam ellen az anyám olyan érvelésének meglátásának, amelyek nekem nem voltak ínyemre. Voltak dolgok, amelyekben nem akartam a példáját követni, mert ő sem érezte magát igazán boldognak. Az erő pedig már, akkor is bennem lakozott.
Borzasztó egy fájdalmas dolog, ha az ember egyszer csak kinyitja a szemét. Elkezd látni, és világossá válik minden a szeme előtt. De az igazi élmény csak utána következik, amikor már felismeri a problémákat és tudatosan tesz is ellenük, és megoldja azokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése