Loading...

eva-horvath.blogspot.com

2012. március 7., szerda

A férfi önbecsülése!

Önbecsülés! Valójában az azt jelenti, hogy mit gondolok saját magamról, mint nő vagy férfi. Hogyan állok hozzá a magam és a világ dolgaihoz. Hogyan viszonyulok az életben adódó problémákhoz, siker, kiteljesedés, önmegvalósítás, nemem szerinti szerepek megéléséhez. Mondhatjuk úgy is, hogy hogyan tudok magamra felnézni.

Az önbecsülés fogalma mind a férfiak, mind a nők esetében fontos szerepet játszik az életük területén. Az ember önbecsülését akár tudatosan, akár tudattalanul is romokba döntheti egy másik személy, aki leginkább a párunk. Az önbecselülés rombolását az esetek döntő többségében a nők hajtják végre, a férfiakkal szemben. Sokszor nem is számolva azzal, hogy milyen lelki károkat tesznek a másik fél benső világában. Ám ez alól a férfiak sem kivételek, ők azonban nem a lelki terror hívei, mint a nők, hanem ők inkább a cselekedeteikkel döntik romba a nők önértékelését. A férfiak sok esetben olyan körülmények között szenvednek kárt az önbecsülésükben, ahol a kapcsolatban, házasságban a nő a domináns egyéniség. Ma Magyarországon sajnos ez az állapot áll fenn a házasságok tekintetében. Mondhatjuk úgy is, hogy a nő hordja a nadrágot. Nincs meg tehát a szabadság a párok között, és elkezdődik az alá-fölé rendeltségi viszony, és kialakul a dominancia. Ennek pedig egyenes függvénye a "pótmama gyerek" állapot.

A tapasztalataim azt támasztják alá, hogy a nők borzasztóan nagyon szeretnek irányítani, dirigálni, kiszolgáltatni magukat, parancsolgatni. Ehhez pedig kell egy olyan társ, aki mindezt megteszi és elviseli. Mert az e fajta viselkedés eltörését csak az a pasi hagyja, aki gyenge, gyáva, befolyásolható, és társfüggő. Ismerős-baráti körökben sokszor láttam olyan helyzeteket, amikor a feleség szinte pattogtatta a férjét, hogy ezt meg azt csináld, mit tegyél.hová menjél. És ezek a kioktatások természetesen egy kívülálló személy jelenlétében zajlottak le.És mit tesz ilyenkor a puha pöcs pasi? Szépen végrehajtja az anyuci parancsait, mert egy "kisfiú" nem mondhat nemet a "mamának". Belül pedig őrlődik, mint egy állat, hogy hagyja magát kihasználni, de szólni nem mer a világért sem, mert akkor "anyucitól" kikap. Ez az állapot nagy vergődések közepette, így megy napról,napra, évről, évre. Közben pedig a pasi belül, nagy rosszul érzi magát, mert az önbecsülésén hagyta, hogy csorba essen. Nem tudta vagy nem akarta észre venni az intő jeleket. Az ilyen problémával küzdő pasik, megszűnnek férfiként funkcionálni életünk minden területén. ( nem a szexualitásra gondolok.) Nem tudja férfiként megoldani az élete minden problémáját.

És lássuk, mit csinálnak ilyen esetben a pasik? Ilyenkor jön a képbe a harmadik személy, vagyis a szerető, akinek a meglététől azt várja, hogy talán sikerül a saját önértékelését helyreállítania, sőt még a szexuális élete is felébredhet. Lássuk be, hogy ilyen esetek kapcsán a párjával való együttlétek előbb-utóbb kiégnek. A szex nem működik "anya és fia" felállásban. Igen ám, de a szeretővel való szexuális vágy sem mindig az igazi, mert a társa már annyira letiporta önértékelését, hogy már saját magára sem tud igazi férfiként felnézni. Az ilyen értékrenddel rendelkező pasiknak az élete már romokban hever. Kudarcot vallott férfiként élete minden területén. Tény, hogy ő is hibás volt, hogy hagyta magát megalázni, kihasználni. Életük végéig pedig vegetálnak a párjuk mellett, magányos farkasként.

Nos, kedves nő társaim, ahogy írtam a férfiak önértékelésének letiprásáért a nők tesznek a legtöbbet. Miéről is van szó pontosan? Arról van szó, hogy sok feleség, társ nem egyenrangú partnerként kezeli a társát, hanem gyerekként vagy apaként. Nem néz fel rá úgy, mint férfira, csak úgy mint apa vagy kisfiú szerepét töltené be az adott személy. Miből lehet ezt látni? Mondjuk abból ahogyan a páromat nevezem. Mostanság divat ilyen megszólításokat használni, mint "apa, apus, apuci, papa". Ezek a megnevezések mind, mind arra utalnak, hogy a kapcsolatban miként kezelem a társamat. Nevezzük inkább így: férjem, párom, kedvesem vagy hívjuk a keresztnevén.

Végezetül az a legjobb, ha minden nő elgondolkodik azon, hogy ő, hogyan manipulálja a férjét, hogyan dönti romba az önértékelését. Mert, ha a társ más karjaiban keres vigasztalást, akkor nem a harmadik személyt vagy a társat kell szidni, hanem saját magát is, mert ötven-ötven százalékban mindketten hibások azért, hogy a kapcsolatuk ide jutott. Mindig kettőn áll a vásár. Mindig van eladó és vevő.

Nincsenek megjegyzések: