Sajnálat vagy együttérzés

Minden ember életében már találkozott olyan emberekkel, akik valamilyen probléma kapcsán elkezdtek panaszkodni. Legyen szó betegségről, halálesetről, munkahelyi-családi problémákról vagy csak egyszerűen az élet dolgairól. Mi is mindannyian jártunk már olyan cipőben, amikor a másik féltől sajnálatot vagy együttérzést vártunk el, valamilyen problémánk orvosolása terén. Sőt mi magyarok nagyon is szeretjük magunkat sajnáltatni. Az utcákon járva-kelve az emberek szájából csak a panaszáradat dől, ha nincs komoly baja is, ott van a politikai és mindennapi élet gondja, baja.

De nézzük meg közelebbről, hogy mit is jelent a sajnálat és mit az együttérzés. Az együttérzés az nem más, mint az empátia. Vagyis átélem a másik ember fájdalmát, veszteségét, meghallgatom, együtt érzek vele, de nem adok neki tanácsot. Elég ha meghallgatom, és a másik félnek sokszor ez jelent megkönnyebbülést, hogy elmondhatta a panaszait, amitől a lelke ideig-óráig könnyebbé válik. Sokszor nem is azt várja el az ember a másiktól, hogy ő oldja meg helyette a gondjait, hanem egyszerűen megértésre vágyik. Egy ember csak akkor tud empatikus lenni a másikkal szemben, ha már ő saját maga is átélt hasonló élethelyzetet, mint amiben az adott illető jelenleg él. Az ember a hallgatásával tud a leginkább empatikussá válni és nem a kioktatásával. Az ember a problémáját csak saját maga tudja megoldani. Az empátia sok esetben sokkal többet ér, mint maga a sajnálat.
És mi a sajnálat? A sajnálat az az állapot, amikor a másik emberről azt gondolom, ha bajban van, hogy szegény XY, de bezzeg én. Vagyis olyan állapot, amikor fölé és alárendeltségi viszony jön létre. Amikor az egyik fél a domináns, ezzel lenézve a másik, mert ő szegény szerencsétlen, aki nem képes a gondjait, bajait megoldani. A sajnálattal nem segítünk a másik emberen, inkább rontunk a helyzetén, amitől még jobban azt érzi, hogy ő semmire sem jó.

Bár kétségtelen vannak olyan emberek is, akik folyton-folyvást sajnáltatják magukat. Akkor is, amikor a helyzetük ezt nem indokolja. Szeretnek ilyenkor a figyelem központjába kerülni, hogy rájuk figyeljen a környezetük. Szeretik az ilyen megjegyzéseket hallgatni. "Hogy én szegény szerencsétlen ilyen helyzetbe kerültem. Elhagyott a férjem. Nem szeretnek a gyerekeim". és hasonló megállapítások. Erre a szituációra a környezete így reagál: szegény XY, hogy a férje milyen egy szemét alak, hogy ezt tette vele. A panaszkodó félnek ez jól esik, hogy ilyen érveket hall, és hogy sajnálják. De ezzel az ügy nincs megoldva.
Mi tehát a különbség a sajnálat és az empátia között? Az, hogy a sajnálat esetében kritizálok, véleményt mondok, anélkül, hogy arra az adott személy megkért volna. Így tehát uralkodok felette. Az empátia ezzel szemben a hallgatást és a együttérzést szolgálja, úgy, hogy nem avatkozok bele a másik dolgába. Egyszerűen azzal segítek neki megtalálni a helyes utat, ha átérzem az ő személyes problémáját.

Tapasztalatból tudom, hogy amikor én is hasonló cipőben jártam, akkor a legjobban a megértésre lett volna szükségem. Ezt azonban nem nagyon kaptam, mert azon emberek még nem éltek át olyan élethelyzetet, ami én akkor átéltem. Így nem tudtak empatikusak lenni velem. Tény, hogy én tudtam, hogy mi a problémámra a helyes megoldás, csak volt, amitől féltem. Tanácsom tehát a következő. Ha panaszkodó emberekkel beszélgetünk, akkor ne sajnáljuk őket, mert ezzel többet ártunk, mint használunk. Inkább legyünk empatikusak, megértők, megértő emberek, mert ezzel többet segíthetünk mint azt gondolnánk. Lehet, hogy később azt a visszajelzést kapjuk az illető embertől, hogy az empátiánkkal nagyban hozzájárultunk, hogy megtalálja a problémájára a megfelelő megoldást.